Június 12.-én 87 évvel ezelőtt született Frankfurt am Main-ban egy szörnyű sorsra kárhoztatott kislány. Szégyellem, de erre a dátumra a figyelmemet egy messziről jött hír keltette fel, mégpedig, hogy Buenos Airesben ezen a napon, mint minden évben megemlékeznek Anne Frankról, erről a gyermek sorból éppen kinőtt kamaszlányról, , aki valóban egyike volt azon keveseknek, akinek születésnapját nem csak kerek évfordulókon lehet számon tartani. A hír azért is fontos, mert Argentínából érkezett, abból az országból, amely egykor a Dél-Amerikába menekült 9 ezer náci közül a legtöbbet, 5 ezret fogadott be, és ahol évtizedeken keresztül tomboltak a diktatúrák. Túljutva mindezen, helyre állítva a demokráciát,  a fasizmusnak egy nagyon távoli áldozata válhatott számukra, az argentin fiataloknak példaképpé. Buenos Airesben 2009-ben nyílt meg a Centro Anne Frank intézet az amszterdami Anne Frank Múzeum,  a New York-i Anne Frank Center USA, a berlini Anne Frank Zentrum  és sok más európai állandó kiállítások után. Világszerte ezeket az intézményeket a fiatalok nevelése érdekében hozzák létre és nem csak a fasizmus szőrnyű arcának bemutatására, hanem azért is, mert Anne Frank híres, már 70 nyelven és 30 millió példányban megjelent Naplója, amelyet  Amszterdamban, a Hollandiába is bevonult nácik elöl 25 hónapon át, családjával egy sötét szobában rejtőzködve vezetett, örök érvényű olvasmány az övéhez hasonló gonddal küzdő kamaszok és az őket megérteni akaró idősebbek számára. Sajnálom, hogy a hazai középiskolák kötelező, vagy ajánlott olvasmányai között a Naplót nem fedezhettem fel, s ha ez így van, a magyar fiatalokat egy szeretetre méltó, okos, a saját útját kereső, felvilágosult elődjük gondolataitól fosztjuk meg.

Anne 13 évesen kezdi meg naplója vezetését, egy fiktív barátnőjéhez írja, talán azt jelezve, hogy bár gondolatait a szüleivel nem, de másokkal akár kész meg is osztani. Olyan napló tehát, amit nem lakatol le. Miért lehet kedvenc olvasmánya a fiataloknak?

1942 szeptemberével kezdi vezetni, ekkor fiatalos lázongás, durcásság jellemzi bejegyzéseit. "Vannak emberek, akik nem érik be azzal, hogy saját gyermeküket neveljék, hanem ismerőseik gyerekének nevelésébe is beavatkoznak" (Itt talán arra a családra céloz, amelyikkel meg kellett osztaniuk a rejtekhelyüket). De folytatja: "Elidegenedtem a családomtól, egyedül hajózom az élet vizein,. Majd meglátjuk, hol kötök ki". "A szülők csak jó tanácsot adhatnak és irányíthatnak, de a jellemét mindenkinek magának kell kialakítani". Majd kifakad: "Megtanultam hallgatni, a számat befogni, kedvesnek, engedékenynek lenni és még mindenféle istencsudát. Attól félek, hogy gyorsan elhasználom az eszemet, pedig úgy sincs belőle sok és semmi sem marad a háború utánra" "Szüleink talán már elfelejtették, hogy ők is voltak fiatalok? Ez annál is valószínűbb, mert ha tréfálunk, komolyan néznek reánk és nevetnek, ha komolyak vagyunk."  Nyilván, gondolatban ezt is nekik címezte: "Egyik ember sem tilthatja meg a másiknak, hogy véleménye legyen, bármily fiatal is a másik".

Persze, ilyen bejegyzések akár egy napfényes szobában is születhetnek, ám a továbbiak már szomorúak, de Anne erős jellemét mutatja, hogy ő, akinek félelemben kell élnie, ezt írja: