Egy kihagyott helyzet
Az idén lesz harminc éve, hogy megjelent a közgazdászok egy csoportjának "manufesztuma", amelyben megpróbáltak kiutat mutatni a gazdaság és a társadalom súlyos helyzetéből.
A magyar gazdaság a nyolcvanas évek közepére kifulladt, ám ez nem volt tekinthető kisiklásnak: a komoly válság jelei mutatkoztak. A bruttó hazai termék 1979-1986 között csak évi 1,5 százalékkal növekedett, vagyis stagnált az ország gazdasága. A fogyasztói árindex 1979 óta - 1980 kivételével - minden évben meghaladta az 5 százalékot, miközben a lakosság reáljövedelme csak kevesebb mint 1 százalékkal nőtt, a reálbérek 2 százalékkal csökkentek, csak a szocialista szektoron kívül dolgozóké nőtt valamelyest. Csökkent a nyugdíjak reálértéke és a szociális ellátás színvonala. A beruházások 1986-ra az 1979 évinek a 85 százalékára zuhantak le. A riasztó jelekre ekkor a mintegy 60, többségében fiatal pénzügyminisztériumi és kutató közgazdász által írt, és Antal László, Bokros Lajos, Csillag István, Lengyel László, Matolcsy György által szerkesztett Fordulat és reform című tanulmány hívta fel a figyelmet, részletesen meghatározva a válság okait és belőle a kilábalás módját, követelményeit.
Nem jól működött a szerkezet
Mindenek előtt arra mutattak rá, hogy a növekedési válság hátterében a magyar gazdaság rossz szerkezete húzódik meg. Ez megmutatkozott a világkereskedelemben való magyar részvétel csökkenésében is. Velünk együtt az egész szocialista gazdasági tömörülésnek, a KGST-nek a fejlett országokba irányuló gépexportját Tajvan több mint háromszor, Mexikó két és félszer, Dél-Korea kétszer, Szingapúr szintén kétszer múlta felül! Pedig nagy szükség lett volna többet exportálnunk, mivel a Szovjetunió már nem volt képes a korábbi mennyiségben energiát szolgáltatni, a hiányzót pedig csak devizáért lehetett beszerezni. Ráadásul az olajáresés miatt a Szovjetnúnió kevesebb mezőgazdasági terméket tudott tőlünk vásárolni, így a hirtelen keletkezett felesleget csak nehezen tudtuk a nyugati piacokon értékesíteni. Magyarország exportképességének javulása nélkülözhetetlen lett.
A válságjelek természetesen kihatottak a gazdaság belső életére. A vállalatok és a vezetés között bizalmi válság alakult ki. A kapkodó, bizonytalan szabályozás felháborította a vállalatokat, a kisvállalkozók már nem hisznek az ígéreteknek, félnek minden adminisztratív újítástól, a bármikor növekedő adóktól, az adminisztratív beavatkozásoktól - állapítják meg a szerzők. - Figyelmeztettek arra is, hogy a társadalmi nyilvánosság beszorítása, a sikerpropaganda elemeinek a megjelenése egy már részben bizalmát vesztett társadalom előtt, politikai válsághoz vezethet, márpedig a lakosság közérzete - hogy egyre több túlmunkát végez, és sorsa egyre bizonytalanabb - rosszúl viseli a sikerpropagandát.
A reform demokráciát hirdet
Ekkor, 1986-87-ben csak igen kevesen gondolhattak a szocializmus két évvel későbbi zuhanórepülésére, a rendszerváltásra. Így a tanulmány szerzői is csak a Kádár-rendszer keretében képzelhették el elgondolásaikat, ezért azok megvalósulása igen kétséges maradt. Nem sok reménnyel kecsegtetett az a követelésük, hogy a (uralkodó) párt a reformok támaszaként (csak) elvi, programszerű iránymutatást adjon a gazdaság alapvető kérdéseiben, biztosítsa a szabad vélemény nyílvánítást a párton belül és kívül. Elkerülhetetlennek tartották a tájékoztatás demokratizálását. Mivel a nemzeti televízió és rádió nem válhat az egyes érdekcsoportok kizárólagos szócsövévé, a műsorpolitika meghatározását a politikai és társadalmi szervezetek tanácsára kell bízni. Ehhez hozzátették, hogy bár az 1986-os sajtótörvény tájékoztatási követelményeket állított a különböző szervek elé, de továbbra is megengedett, hogy a hivatali titkok tartalmát maga a hivatal állapítsa meg.
A tanulmány ezenkívül nagy figyelmet szentelt a parlament jelentőségének. Ma - fejezték ki - a parlamenti nyilvánosság garanciái nélkül nem lehet felelős kormány, széles körben ellenőrizhető országos döntés. A gazdasági, majd társadalmi alkotmányosságnak, törvényességnek is legfőbb letéteményese a parlament. Hozzátették, hogy a legalsó szinttől a legfelsőig váljanak el egymástól személyileg és szervezetileg a párt- és állami- illetve érdekképviseleti funkciók. A reform az eddiginél hitelesebb kormányt kíván, amelyet sokkal hatékonyabb módon, több szálon és demokratikusabban lehet ellenőrizni - írták.
A Fordulat és reform utóélete
A fentiekben csak nagyon kivonatosan közölt tanulmány azonnal nagy visszhangot váltott ki. Számos pártvezető, Aczél György, Nyers Rezső, a tanulmányt a Hazafias Népfront nevében megrendelő Pozsgai Imre főtitkár is nagy rokonszenvvel fogadta. Ebben talán annak is része lehetett, hogy a tanulmány - bár csak átmenetileg - a lakossági fogyasztás visszafogását javasolta, és így a vezetés ezzel akár igazolhatta is az életszínvonal csökkenésének szükségességét. Van, aki szerint a tanulmány e javaslatának a félreértése alapozta meg a legutóbbi kormányok elitélhető megszorító politikáját, azt például, hogy a jövedelmekről a fogyasztásra és a forgalomra került át az adóterhelés súlypontja, amivel gazdasági előnyhöz jutottak a nagyjödelműek (együtt a reformjavaslatok között nem szereplő egykulcsos adóval). Megint mások szerint a tanulmányban kárhoztatott "túlfogyasztás" veszélyéből származhat az egészségügy, az oktatás, a szociális ellátás mai vészes alulfinanszírozottsága. is. Akkor ez valóban szükségszerű volt, hiszen az országnak nem álltak rendelkezésére jelentős külföldi beruházások, EU-s támogatások, mint ma.
Végül is úgy tűnt, hogy az MSZMP elfogadja a tanulmány következtetéseit. Teljesítette a szerzők azon követelését, hogy a párt gyakoroljon önkritikát, amiért tévesen ítélte meg a világgazdaságban végbement átrendeződésnek hatását a magyar gazdaságra, vállalta a reform végrehajtását, de a helyzet kimaradt, arra már csak a rendszerváltozás után kerülhetett sor.
