Fotó: 24.hu

Az izlandi focisták iránti minden szimpátiám ellenére én szomorúan búcsúztattam az angol válogatottat az EB-től, nem kevésbé Nagy-Britanniát az Európai Uniótól. Szerettem Roony-ék erős, fantáziadús játékát, de az egyszerű angolokat is, főleg amiért sokáig egyedül küzdöttek Hitlerék ellen az európai demokratikus nemzetek védelmében.. Habár Anglia továbbra is Európa jelentős szereplője marad, távozásával nem elsősorban a reá és ránk nézve komoly gazdasági nehézségek várnak, hanem ennél valami több. Szerintem az EU legfőbb célját nem az olajozott, kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködés képezte, hanem az, hogy végre Európa nemzetei az önérdekek túlhangsúlyozása helyett összefogjanak egy háborúktól mentes kontinensért, s hogy európaiak ne válhassanak háborús áldozatokká, földönfutókká. Éppen ennek biztosítására a tagállamok demokratikus berendezkedést vállaltak, amely kiveti magából a polgárok jogfosztottságát és a sanda megtévesztését is. Nem véletlenül emelem ki a megtévesztést, hiszen nézzünk az angol népszavazás adatai mögé. Például Angliának éppen azon régióiban szavaztak a legtöbben a kilépésre, ahol a térségnek legnagyobb az érdekeltsége az EU-s szabad kereskedelemben, a megkötöttségek nélküli exportban. Másrészt, a kilépést javarészt a munkások támogatták, miközben a kilépés mellett kampányolók pont azt ígérték, hogy majd  megszüntetik a munkajogi védelmet biztosító EU-s előírásokat is. Ez csupán két példa arra, hogy még egy nagy kultúrájú országban is milyen hatása lehet a populizmusnak. Persze nem mindenkire. Angliának nem sokkal kisebb fele kitartott az EU mellett. Most, június végén még nem tudni hová vezet mindez. Egy viszont biztos. Az összefogásukról híres angolok most megtapasztalhatják, milyen a társadalmi méretű megosztottságban élni. Mi már tudjuk.